Ártó hatásoknak mindenki ki van téve, bár erős aurán ritkán fog az átok. De manapság a rengeteg stressz, elektromos szmog, felelőtlen táplálkozás, szorongás, harag, a múlt elengedésének képtelensége napi szinten gyengítik az erőterünket.
A rontás, átok egyfajta mágikus támadás, amely a kvantumfizika által mára már bizonyított energiakörök miatt lehetséges, amely minden élőlényt összeköt egymással a mátrixon keresztül.
Emellett jelenleg azt feltételezzük, hogy minden, ami létezik, egy közös energiaforrásból merít és táplálkozik, és ezt egyesek jobban fel tudják használni, akár mások rovására is. Hangsúlyozom, erre még bizonyíték nincsen.
Mindezekből egyenesen következik, hogy rontást nem csak képzett szakember (mágus, boszorkány) képes előidézni, hanem gyakorlatilag bárki, aki képes megfelelően használni az energiaforrást és a mátrixot.
Nem egy vendégem számolt be arról, hogy ha rosszat kíván valakinek, az valamilyen formában teljesülni fog. Ennek megfelelően már sokan kívánni sem mernek semmit. Pedig itt semmilyen boszorkányságról nincsen szó – ha te is ilyen tehetséggel vagy megáldva, nem kell megijedni – egyszerűen vannak olyan emberek, akik tanulás nélkül is képesek koncentrálni az energiaköröket.
Ez is azt mutatja, hogy sohasem lehetünk igazán biztonságban, nem tudhatjuk, ki blokkolja le az auránkat, akár csak hirtelen felindulásból is. (Régen a néphit „szemmel verésről” beszélt, nem alaptalanul.)
A másik probléma, a mára egyre divatosabbá váló fekete mágusok térnyerése. Régen „fű alatt dolgoztak”, szájról-szájra terjedtek, mára az interneten hirdetik szolgáltatásaikat komoly összegekért.
Őket bármelyik rosszakarónk felkérheti egy csinos kis átokra, és nem sokára azon kapod magadat, hogy semmi nem működik az életedben.
Nem kell megijedni, mert ahogy már írtam, egy erős aura ezeket kiszűri. De sajnos, az egészséges aura egyre ritkább, erre valahogy nem gondolunk, hogy betegség esetén nem csak az antibiotikumot kell bekapkodni, hanem személyes erőterünket is érdemes megtisztítani.
Néhány tünete a rontásnak, amikor biztos nem gondolsz rá
Először is. Az elején – akár évekig – semmilyen tünetet nem okoz!
Sejtelmed sem lesz róla. Ez akkor is előfordulhat, ha szakavatott mágust bíztak meg azzal, hogy tegyék tönkre az életedet.
A másik lehetőség, hogy nagyon hamar, néhány hónap, maximum 1 éven belül valamilyen tünet felüti a fejét.
Miért van ekkora különbség az időintervallumokban?
Mert a negatív erőbehatás akkor tudja gyorsan elérni a célját, ha az aurád gyenge. Ha erős, vagy szoktál védelmi mágiát kérni magadra, akkor több időre van szükség mire a kellemetlen hatásokat tapasztalod, illetve a levédő/földelő mágia, amíg a hatása tart, addig teljesen visszaveri a rontást.
Summa summarum: azt kijelenteni, hogy neked biztosan nem árthat senki, nagyon nagy bolondság. Onnan fog érkezni a támadás, ahonnan nem is számítasz rá.
Szeretettel: Freya életvezetési tanácsadó, rontás és védelmi mágia specialista